Ím, megérkezett az Ébenvér prológusa; nem épp eseménydús rész, azonban kulcsfontosságú lesz a történet későbbi alakulásának szempontjából. E kis bevezető olvasásánál azt ajánlom, vonatkoztassatok el a felszíntől, lássatok mélyebbre, figyeljétek a rejtett jeleket, utalásokat. Amennyiben bárminemű - akár pozitív, akár negatív - vélemény fogalmazódik meg Bennetek a prológus olvasása során, kérlek, ne habozzatok megosztani velem azt! (:
Kellemes olvasást kívánok,
XXX EDELIA
Prológus
Párizs utcáit már-már ünnepélyes
hangulat lengte be, midőn a kecses, áramvonalas repülőgép kerekei óvatosan
megérintették a kifutópálya egyenletes talaját. A gépmadár eszméletlen
sebességgel száguldott végig a betonon, s maga után hatalmas, átláthatatlan
porfelhőt kavart. A szélesen nyújtózó, karcsú szárnyakon pajkosan táncoltak a
kósza napsugarak, csillogásuk visszaverődött az ezüstös felületről, ezáltal egy
röpke pillanatra elvakítva a nyüzsgő emberáradatot. Fényképezőgépek kattogtak,
a levegőt betöltötte a jóízű, izgatott csacsogás zaja. A turisták és helyi
lakosok egyaránt lenge, nyári öltözetben várakoztak a reptéren, nem törődve sem
a fullasztó hőséggel, sem pedig az egy emberként kígyózó, egymáshoz préselődő
testekkel, melyek a tömeg elengedhetetlen kellékei voltak.
A sebtében összetömörült embersereglet
élén operatőrök, fotósok, újságírók álltak, kamerák forogtak, a neves
kereskedelmi tévécsatornák riporterei szinte versengve igyekeztek jobbnál jobb
tudósításokat összehozni, az operatőrök pedig egymást nem kímélve tülekedtek
előre, hogy a legkiválóbb felvételeket készíthessék el az ominózus pillanatban,
amikor is Damien Delon kilép a magángép hófehérre mázolt ajtaján.
A sok izzadt, testes pacák közt egy
törékeny nő toporgott, amolyan húszévesforma, éretlen kis ifjú. Kár volt
tagadni elsöprő szépségét; hisz’ mindenki megszemlélhette felettébb karcsú,
nőies vonulatait, bájos viseletét, s elegáns kontyba tűzött, ezüstszőke
tincseit, melyek impozáns keretbe foglalták szépséges, ifjonti arcvonásait.
Türelmetlenül ácsorgott a betonnal
borított, hatalmas placcon, nyakában fényképezőgép lógott, mely készenlétben
állt, hiszen voltaképpen bármelyik pillanatban megérkezhetett a jövendőbéli
fotó alanya. Így igaz – Damien Delon nem volt számára több egy átlagos
hírességnél, kit lefotóz, majd a képhez mellékel egy ízes kis cikket, ami
voltaképpen egy valóságos szenny, az emberek megveszik, ő pedig boldogan él a
pénzből, mit mindezért kiutalnak neki, egy csinos kis csekk formájában. Alicia
Kray újságíró volt, nem izgatta különösebben a nyalka celebfiú, miként más, a
Delon nevezetű, túlsztárolt pojácánál valamivel érettebb férfiak sem.
Meggyőződése volt, hogy márpedig hímneműek nélkül is szép az élet, s eme
kijelentésére mindeddig nemigen sikerült rácáfolnia.
- Hé, Kray – kiáltotta Jonathan, a lány
régi munkatársa -, odanézz! – biccentett fejével az immáron egy helyben álló
szárnyas felé, ezáltal sikeresen kiszakítva Aliciát merengéséből.
Minden egyetlen röpke pillanat alatt
történt. Nyílt az ajtó, a fiatal nő odakapta fejét, azután sebtében a gépért
nyúlt. Ujjbegyével kapkodva tapintotta ki a megfelelő gombot, másik kezével
villámsebességgel közelített az alanyra. Amint megbizonyosodott arról, hogy a
fotó minden kétséget kizáróan tökéletes lesz, kattintott. Majd még egyet, s még
egyet. Mire feleszmélt, a tömeg csaknem átgázolt apró, gyönge testén.
Egy másodpercre mintha hallani vélte
volna Jonathan Bellevue hangját, amint az ő nevét ordítja kétségbeesetten,
azután a riporter idegtépő tenorja elenyészett a sikoltozó, autogramért
esedező tömegben.
Alicia felsóhajtott; a főnök kétségkívül
lenyakazza, ha tudomást szerez erről. Márpedig tudomást fog szerezni, ugyanis
Monsieur Bourbon figyelmét soha, semmi
nem kerülte el.
