Prológus

Ím, megérkezett az Ébenvér prológusa; nem épp eseménydús rész, azonban kulcsfontosságú lesz a történet későbbi alakulásának szempontjából. E kis bevezető olvasásánál azt ajánlom, vonatkoztassatok el a felszíntől, lássatok mélyebbre, figyeljétek a rejtett jeleket, utalásokat. Amennyiben bárminemű - akár pozitív, akár negatív - vélemény fogalmazódik meg Bennetek a prológus olvasása során, kérlek, ne habozzatok megosztani velem azt! (:

Kellemes olvasást kívánok,

XXX EDELIA

Prológus

Párizs utcáit már-már ünnepélyes hangulat lengte be, midőn a kecses, áramvonalas repülőgép kerekei óvatosan megérintették a kifutópálya egyenletes talaját. A gépmadár eszméletlen sebességgel száguldott végig a betonon, s maga után hatalmas, átláthatatlan porfelhőt kavart. A szélesen nyújtózó, karcsú szárnyakon pajkosan táncoltak a kósza napsugarak, csillogásuk visszaverődött az ezüstös felületről, ezáltal egy röpke pillanatra elvakítva a nyüzsgő emberáradatot. Fényképezőgépek kattogtak, a levegőt betöltötte a jóízű, izgatott csacsogás zaja. A turisták és helyi lakosok egyaránt lenge, nyári öltözetben várakoztak a reptéren, nem törődve sem a fullasztó hőséggel, sem pedig az egy emberként kígyózó, egymáshoz préselődő testekkel, melyek a tömeg elengedhetetlen kellékei voltak.

A sebtében összetömörült embersereglet élén operatőrök, fotósok, újságírók álltak, kamerák forogtak, a neves kereskedelmi tévécsatornák riporterei szinte versengve igyekeztek jobbnál jobb tudósításokat összehozni, az operatőrök pedig egymást nem kímélve tülekedtek előre, hogy a legkiválóbb felvételeket készíthessék el az ominózus pillanatban, amikor is Damien Delon kilép a magángép hófehérre mázolt ajtaján.

A sok izzadt, testes pacák közt egy törékeny nő toporgott, amolyan húszévesforma, éretlen kis ifjú. Kár volt tagadni elsöprő szépségét; hisz’ mindenki megszemlélhette felettébb karcsú, nőies vonulatait, bájos viseletét, s elegáns kontyba tűzött, ezüstszőke tincseit, melyek impozáns keretbe foglalták szépséges, ifjonti arcvonásait.

Türelmetlenül ácsorgott a betonnal borított, hatalmas placcon, nyakában fényképezőgép lógott, mely készenlétben állt, hiszen voltaképpen bármelyik pillanatban megérkezhetett a jövendőbéli fotó alanya. Így igaz – Damien Delon nem volt számára több egy átlagos hírességnél, kit lefotóz, majd a képhez mellékel egy ízes kis cikket, ami voltaképpen egy valóságos szenny, az emberek megveszik, ő pedig boldogan él a pénzből, mit mindezért kiutalnak neki, egy csinos kis csekk formájában. Alicia Kray újságíró volt, nem izgatta különösebben a nyalka celebfiú, miként más, a Delon nevezetű, túlsztárolt pojácánál valamivel érettebb férfiak sem. Meggyőződése volt, hogy márpedig hímneműek nélkül is szép az élet, s eme kijelentésére mindeddig nemigen sikerült rácáfolnia.

- Hé, Kray – kiáltotta Jonathan, a lány régi munkatársa -, odanézz! – biccentett fejével az immáron egy helyben álló szárnyas felé, ezáltal sikeresen kiszakítva Aliciát merengéséből.

Minden egyetlen röpke pillanat alatt történt. Nyílt az ajtó, a fiatal nő odakapta fejét, azután sebtében a gépért nyúlt. Ujjbegyével kapkodva tapintotta ki a megfelelő gombot, másik kezével villámsebességgel közelített az alanyra. Amint megbizonyosodott arról, hogy a fotó minden kétséget kizáróan tökéletes lesz, kattintott. Majd még egyet, s még egyet. Mire feleszmélt, a tömeg csaknem átgázolt apró, gyönge testén.

Egy másodpercre mintha hallani vélte volna Jonathan Bellevue hangját, amint az ő nevét ordítja kétségbeesetten, azután a riporter idegtépő tenorja elenyészett a sikoltozó, autogramért esedező tömegben.

Alicia felsóhajtott; a főnök kétségkívül lenyakazza, ha tudomást szerez erről. Márpedig tudomást fog szerezni, ugyanis Monsieur Bourbon figyelmét soha, semmi nem kerülte el.